A harcművészetek hatásai 2. rész

A Taekwondo tanai és azok integrálása az edzéseken keresztül az egyén és a közösség életébe.

 

 

 

 

  • Udvariasság:

Korunkban, amikor az úgynevezett „Z” generáció már szinte semmit nem tud és nem akar tanulni az idősebbektől, mert úgy gondolják, hogy minden információ és tudás könnyen elérhető számukra az Internetről, filmekből, stb. Így kiemelt fontossággal kell koncentrálnunk a Taekwon-doban érvényesülő tisztelet és udvariasság tanításaira. A mozgást, a filozófiát, a hozzáállást nem lehet az Internetről elsajátítani, azt csak az idősebbektől, tapasztaltabbaktól, az igazi mesterektől lehet. A tudás és a kor, valamint a másik emberi lény tiszteletére épülő keleti hierarchia és szabályrendszer jó példával bír az udvariasságra neveléshez. Az udvariasság a tisztelet egyik formája, ami konkrét tettekben kell, hogy megnyilvánuljon. Az udvariasságot tanulni kell, alapvetően ellentétben áll az egyszemélyes, énközpontú világnézettel, ami a modern nyugati társadalmak által kitermelt egyik legrosszabb tulajdonság. A Taekwon-do edzéseken az egymás iránti kölcsönös udvariasság már a legelső tiszteletadásnál elkezdődik. A személyek közötti összes interakciónál – a szigorú szabályok miatt – meg kell nyilvánuljon az udvariasság, ami idővel szerves részévé válik a tanulók viselkedésének. Főleg, ha a mestereiktől, társaiktól is ezt látják, ezt kapják. A közösség nevelő szerepe itt különösen fontos. Ezt a szigorú és következetes edzőtermi, egyesületi és klubszabályokban is deklarálnunk kell. A megtanult udvariasság a hétköznapi életbe integrálódva értékesebbé, és a közösség által jobban elfogadottá teszi az egyént.

  • Becsületesség:

Ennek létjogosultságához nem férhet kétség, hiszen az ősi és akár a modern kori harcos eszmeiségének alappillére volt a becsület. Gondoljunk csak a Hwarang alakulat és az ennek mintájára kiépülő, és Japánban elterjedő szamuráj réteg alapelveire. A nyugati társadalmak harcosai is eszerint éltek és haltak. A Taekwon-do harcművészet és küzdősport egyben, tehát aki ezt gyakorolja, maga is harcos. Ebben az identitásban tehát nem lehet kérdés ez a norma sem az edzőtermi, sem a egyéb viselkedés terén.

  • Állhatatosság:

Ahhoz, hogy elérjük a céljainkat, azokat soha nem adhatjuk fel. A Taekwon-do gyakorlásának elkezdése azt a célt feltételezi, hogy harcművésszé akarunk válni. A tanulás során hosszú időn keresztül és rengeteg gyakorláson át visz az út. Így megtanuljuk, hogy csak nagyfokú kitartás és állhatatosság segít a kemény munka elvégzésében, amit a számos technika, gyakorlati és elméleti tudás megszerzése jelent. A munkára nevelés lehetővé teszi, hogy az egyén a társadalom hasznos tagjává váljon.

  • Önuralom:

Az egyik legfontosabb követelmény a harcművészetekben a fegyelem. Fegyelem nélkül nincs koncentráció, nincs fájdalomtűrés, nincs csapatmunka, nincs elfogadás. A fegyelmet szintén tanulni kell, noha a szocializálódás során jelentős hatást gyakorolhat az egyénre e tekintetben a társadalom is. A gyermek alapvetően nem fegyelmezett, az érdeklődés, a kíváncsiság és a korlátok hiánya nem engedi még. A kamaszkorban az énkép fejlődése során a személyiségzavarokból, a rossz családi vagy társadalmi normákból fakadó fegyelmezetlenség okozhat gondot. A felnőtteknél a deviancia egyik megnyilvánulása lehet, és szintén kirekesztő módon hat a személyiségre. A fegyelem megtanulásához elengedhetetlen az önuralom fejlesztése. A Taekwon-do bázisgyakorlatai során a helyhezkötöttség, a többiekkel való együtt- és egyszerre mozgás minősége mutatja a fegyelem minőségét is. Az egyik legnagyobb kihívás nemcsak a fegyelmezett mozgás, hanem a készenléti, támadó és védekező állások gyakorlása során elvárt katonás önuralom. A nyújtás és a számtalan ismétlés, továbbá a tűréshatáron mozgó terhelés mind fizikai, mind egyfajta lelki fájdalommal jár. Ezek elviselésének megtanulása az egyik legnagyobb önuralmat igénylő folyamat. A másik fontos kérdés a társadalmi tolerancia és a konfliktusok kezelése. A minket ért sérelmekre a legegyszerűbb reakció az érzelmi döntéshozatalra épülő megtorlás. Ám ez nem a helyes megoldás. Általában az önuralommal és igazi elmélyült tudással nem bíró egyedek választják ezt az utat. Itt újra nagy szerep jut a Taekwon-do tanulása során elsajátított önuralomnak, melynek egyik forrása az évek során megszerzett magabiztos harcművészeti tudás, és az ehhez párosuló önismeret. Ha ismerjük azt, amit uralni akarunk, képesek leszünk rá, így ha önmagunkat megismerjük, tudjuk uralni is a szó jó értelmében.

  • Küzdőszellem:

Ahogy azt mondják: nem elég álmodni róla, akarni kell; nem elég akarni, hinni kell benne; nem elég hinni benne, tudni kell, hogy képes vagy rá; és ha tudod, hogy képes vagy rá, küzdeni kell érte, hogy elérd a célod. A Taekwon-doban a küzdelem nem csak az ember-ember elleni lábbal-kézzel való harcot jelenti, sőt. Küzdeni kell a sok és bonyolult formagyakorlat tanulásával, küzdeni kell, hogy minden mozdulatot pontosan elsajátítsunk, küzdeni kell a fájdalom, a fáradtság, a csüggedés ellen, amik mind ellenfeleink a hosszú tanulás során. Ha van célunk, mindig megéri küzdeni. A Taekwon-do megtanít küzdeni, mert nem ad semmit könnyedén. Minden magasabb övfokozat újabb, még magasabb szintű küzdelmet jelent.

És az igazi küzdelem, ami a mindennapi életben vár ránk, már rutinosan megvívható a Taekwon-do tanításaival a lényünkben. Ahogy a Taekwon-do egymásra építi a küzdelemre való felkészülés szintjeit, amiről a mozgásagyagok témájánál később részleteiben beszélünk, úgy kell megtanulni elérni magunkban is a „rettenthetetlen” küzdőszellemet, ami párosul az udvarias viselkedéssel, a becsületességgel, állhatatossággal és megfelelő önismerettel, önuralommal.

Ami őseinknek a harcban való helytállást segítette, nekünk a modern korban a munkahelyen és a társadalom minden területén való helytállást teszi lehetővé.

 

…. folytatjuk!

 

(Illés Csaba 2013 ©)

Vélemény, hozzászólás?