Teukgong Moosool

특공무술 – A TEUK GONG MOOSOOL TÖRTÉNETE

A két Korea között fennálló elhúzódó viszály során az észak-koreai különleges erők számos tagja átjutott ​​a határon az 1960-as és 1970-es években, bizonyítva kiváló harci képességeiket. Egyik alkalommal az akció során észak-koreai különleges erők harcba keveredtek és fogságba estek. Az egyikük aki jártas volt a Gyeuk Sool művészetében 10 másodperc alatt legyőzött három dél-koreai kommandóst közelharcban. Ez az esemény arra ösztönözte a dél-koreai különleges erők vezetését, hogy létrehozzanak egy rendkívül hatékony közelharci rendszer és a katonákkal azt gyakoroltassák és megtanítsák. Ennek az eredménye meggyőzte a dél-koreai elnököt és elrendelte egy új általános különleges katonai harcművészet létrehozását és bevezetést a hadseregben. 1978-ban így esett a választás az egykori koreai Tukkong Moosool szövetség elnökére, Lim Ung-Hwan-ra. Ebben az időben, a koreai katonák általában képzett Taekwondosok vagy Hapkidosok voltak, valamint rendelkeztek speciális katonai közelharci technikákkal is. Lim Ung-Hwan a hadsereg kapitánya volt és képzett terrorelhárítási szakember a 27. Anti-terrorista egységnél. Amellett, hogy ötödik danos fekete öves Taekwondos volt, rendelkezett danfokozattal Aikido, Judo és Kumdo stílusokban is, továbbá a boksz bajnok is volt. Lim elnök koreai hadseregben töltött szolgálata során kiképzett számos különleges alakulatot szerte a világon. Kombinálta aTaekwondo, a Yudo, az Aikido, a Kung-Fu, a Taegeukgweon (Tai Chi), a Dang Rang Kwon, a Muay Thai, a birkózás, és boksz, valamint számos más harcművészet, és nagymértékben a Jang mester által oktatott Hapkido elemeit és technikáit. Ennek a kombinált harcművészetnek az volt célja, hogy felkészítse a csapatokat minden helyzetre, amelybe kerülhetnek harc során. A Teukgong Moosool kifejezett célja az volt, hogy legyőzze a terroristákat, akik a feltételezések szerint szintén magasan képzett harcművészek. Hogy az új harcművészet hatékonyságot teszteljék és fejlesszék, alkalmazták azt a teljes dél-koreai különleges erőknél, a 27. Anti-terrorista egység kiképzésében. Azontúl is, hogy a koreai különleges alakulatok már korábban is mesterei voltak más harcművészeteknek. Ezek után Park dél-koreai elnök rendeletben tette kötelezővé a különleges erők katonáinak a Teukgong Moosool gyakorlását, mint a kiképzésük fontos részét. 1978-ban a Tukkong Moosool bemutatásra került Park Jung-Hee elnők előtt a koreai Kék házban. Park elnök le volt nyűgözve a bemutató által és dicsérte annak harci fölényét. Azóta a Teuk Gong Moosool már szerves része a koreai elnöki testőrség képzésének is. A Teuk Gong Moosoolt szintén demonstrálták Park Jung-Hee és Chun Doo Hwan elnököknek 1980 októberében, Noh Tae-Woo elnöknek 1992 májusában, Kim Young-Sam elnöknek 1993 júniusában és Kim Dae-Jung elnöknek 1998 májusában. Szintén tartottak bemutatót az amerikai hadsereg, a koreai civil közönség és a japán média előtt is.

Bár a TGMS a Taekwondo, Yudo, Hapkido, Aikido, Kung-Fu, Taegeukgweon (Tai Chi), Dang Rang Kwon, Muay Thai, birkózás, és boksz, valamint számos más harcművészet elemeit ötvözi, a többi harcművészettől az különbözteti meg jelentősen, hogy azonnali, rendkívül hatékony gyakorlati ismereteket biztosít a különleges harci feladatok ellátásában. A mozdulatok során a felesleges elemek kihagyásával a végrehajtás készségszintűvé vált. A harcművészeti bemutatók során alkalmazott szép és bonyolult mozgások szükségtelenek a hatékony harc során és csökkentik a koncentrációt és többlet energiát igényelnek, így könnyen vereséget szenvedhet a hagyományos mozgáselemeket alkalmazó harcos.

TGMS filozófiai alapjait a Yin-Yang és az öt elem alkotja. A övek színének rendszere mutatja a fejlődést a gyakorlás során az öt elemen keresztül, ami végső víz (fekete) állomáson az újjászületést jelenti. Az övszínek a következők: fehér jelenti a követ vagy a fémet, a sárga jelenti a földet, a zöld, kék és a barna a fát, a piros a tüzet és a fekete a vizet.